Kenneth E. Hagin: Tanulj meg együtt mozdulni Isten Szellemével!
520 Ft
Jelenleg csak e-könyv formájában kapható!
„Isten úgy tervezte: minden hívő élhessen azzal a kiváltsággal, hogy szolgálhat a kenet alatt, és tapasztalatot szerezhet a Szent Szellem ajándékainak gyakorlásában azokon az istentiszteleteken, ahol a hibái nem okoznak sérülést másokban. Sokkal részletesebben tanítok ezekről mostanában, mint korábban, mert Isten fel akar minket készíteni az Ő Szellemének az előttünk álló kiáradására. (Egy bizonyos mértékig valójában már bele is léptünk ebbe.)
Ugyanakkor elég hosszú ideje szolgálok már ahhoz, hogy tudjam: Isten minden hatalmas mozdulásánál visszatérnek ugyanazok a problémák. Egyesek mindig szélsőségbe – túlzásba és fanatizmusba – esnek, aminek hatására néhány szolgáló a Szent Szellem minden megnyilvánulásától visszahúzódik…
… Minden esetben, amikor Isten cselekszik és történnek dolgok, lesznek olyanok, akik szélsőségbe esnek. Ha azonban ezek az emberek nyíltak és őszinték, akkor elfogadják a helyreigazítást – így helyes irányba tudjuk terelni az erőt, és hatalmas, serényen munkálkodó erőt érhetünk el.”
- Méret: 86 x 134 mm
- Terjedelem: 48 oldal
- Kiadó: FaithLine Kiadó
- Kiadás éve: 2020.
Leírás
Jelenleg csak e-könyv formájában kapható!
„Isten úgy tervezte: minden hívő élhessen azzal a kiváltsággal, hogy szolgálhat a kenet alatt, és tapasztalatot szerezhet a Szent Szellem ajándékainak gyakorlásában azokon az istentiszteleteken, ahol a hibái nem okoznak sérülést másokban. Sokkal részletesebben tanítok ezekről mostanában, mint korábban, mert Isten fel akar minket készíteni az Ő Szellemének az előttünk álló kiáradására. (Egy bizonyos mértékig valójában már bele is léptünk ebbe.)
Additional Information
Weight | 0,045 kg |
---|
Írj elsőként véleményt erről a termékről! “Kenneth E. Hagin: Tanulj meg együtt mozdulni Isten Szellemével!”
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Vélemények
A terméket még nem véleményezték.