AKCIÓ!

Derek Prince: Stratégiai Gyakorlatok

Jézus Krisztus missziós parancsa az egyházához, hogy minden nemzet megismerje és megtapasztalja a megváltás áldásait, és az Örömüzenet hatással legyen a sorsukra, és a mindennapjaikra egyaránt. E parancsnak való engedelmesség, valamint a hívők személyes felkészítése miatt szükséges, hogy valamennyi testvér alapvető fontosságú bibliai tanítást kapjon. E szükségre adott válasz vezetett el Derek mérföldkő jelentőségű munkája, az „Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése” című könyv néhány évvel ezelőtti magyar nyelvű megjelenéséhez.
A Stratégiai Gyakorlatok e könyv gazdag tartalmának megfelelő feldolgozásához és alkalmazásához ad segítséget.
Akár egyedüli bibliatanulmányozás során használod, akár közösségben más hívőkkel, az erre fordított idő alatt Isten Beszéde mélyen beépül a szívedbe.
Több házi-csoport, teológus és főiskolás dolgozott azon, hogy egy alapos tanulmányozó könyv keüljön azok kezébe, akik közösséget, gyülekezetet építenek. Törekedtünk arra, hogy egy frissen kereszténnyé lett és egy sok éve szolgáló is örömét és kihívását lelje Stratégiai Gyakorlatokban. Cél: közösség, öröm, növekedés és a csoport bibliai megerősödése!
Különböző hátterű teszter csoportokkal kipróbáltuk: egyéni és közösségi igetanulmányozásra kiváló!

Cikkszám: MK-0004 Kategória: Címke:

1290 Ft

Elfogyott

További információk

Tömeg 450 g
Méretek 176 × 250 × 10 mm
Formátum

Könyv

Szerző

Derek Prince

Méret

176 x 250 mm

Terjedelem

140 o.

Kötészet

Puhatáblás

Nyelv

Magyar

Kiadó

Derek Prince Ministries

Kiadás éve

2013.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.