Derek Prince: Légy tökéletes - Márta Könyvesház II Faithline Kiadó

„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Jn 8:32

Webáruház

Akció!

Derek Prince: Légy tökéletes

2 700 Ft

Hogyan élhetünk Isten teljes körű gondoskodásával? Hogyan akarhatjuk Istentől a legjobbat?
Derek Prince, jól ismert szerző és bibliatanító először Isten tervét mutatja be, mely szerint lehetőségünk van Krisztus – személye és győzelme – által gyümölcsöző életet élni. Ezért bátorít bennünket arra, hogy a Szellem vezetése alatt élve tartsuk mindvégig fókuszunkban Jézust, aki mindennek a centruma, mércéje, példája és szíve. Derek ezen írásán keresztül megvilágít egy utat, hogy a Szent Szellemmel való barátságunk, hogyan emelhet egy új szintre Krisztussal, és egy újfajta közelség megtapasztalására az Atyával.
>> „Legyetek tehát tökéletesek,  mint ahogy Mennyei Atyátok tökéletes!” (Máté 5,48)<<
Első ránézésre, Jézus ezen szavai meglepőek. Sőt ennek betöltése elérhetetlennek tűnhet. De valóban az lenne? Később Jézus azt mondta Pálnak: „Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert az Én erőm a te erőtlenséged által éri el a célját.” (2 Korinthus 12,9)
Ne becsüljük le Isten – életünket – átformáló kegyelmét!

  • Méret: 148 x 210 mm
  • Terjedelem: 222 o.
  • Kiadó: DMP Hungary
Cikkszám: MK-0029 Kategóriák: ,

Elfogyott

Leírás

Hogyan élhetünk Isten teljes körű gondoskodásával? Hogyan akarhatjuk Istentől a legjobbat?

Vélemények

A terméket még nem véleményezték.

Írj elsőként véleményt erről a termékről! “Derek Prince: Légy tökéletes”

© 2018. Márta Könyvesház II Faithline Kiadó

error: